Történettudományi Intézet

Előjegyzési felhívás

Már előjegyezhető a Társadalomtörténeti Monográfiák 3. kötete:

Ö. Kovács József
A PARASZTI TÁRSADALOM FELSZÁMOLÁSA A KOMMUNISTA DIKTATÚRÁBAN
A vidéki Magyarország politikai társadalomtörténete 1945–1965

című kötete!

Ö. Kovács József monográfiája széles körű alapkutatásra épülő, a külföldi jelenkorkutatás elméleti-módszertani kérdéseit is tárgyaló, megkerülhetetlen munka. A szerző a kollektivizálás folyamatát a paraszti életvilágok szemszögéből mutatja be. A mikroperspektívát előtérbe helyező társadalomtörténeti elemzés a kollektivizálásra olyan hadjáratként tekint, amelynek célja az volt, hogy felszámolja a kommunista diktatúra útjában álló utolsó, önálló gazdasági alappal, értékrenddel, ezáltal autonómiával rendelkező társadalmi nagycsoportot, a parasztságot. Ez a programadó ideológusok munkáiból és a végrehajtás módozataival egyértelműen igazolható megközelítés segít az események és következmények súlyának, tétjének megértésében. A szerző forrásként elsősorban az MDP–MSZMP-iratokat használta, a fővárosban őrzött állagok mellett feltárta valamennyi megyei levéltár vonatkozó dokumentumait. A hivatalos normákat ütközteti a pártfondokban fennmaradt, megannyi jogsértésről, megaláztatásról, sőt terrorról tanúskodó beszámolóval. E forrásbázis kiaknázásával egyszerre képes megjeleníteni a diktatúra logikáját és a paraszti életvilágok reakcióit.


Horváth Gergely Krisztián

Az 540 oldalas kötet számos fotóillusztrációt tartalmaz, függelékében 33 korabeli válogatott
dokumentum szövegét adja közre.
A kötet bolti ára 5500 Ft, előjegyezhető a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.
Előjegyzés esetén személyes átvétellel a kiadó 25% árengedményt (4125 Ft) biztosít,
postai kézbesítés esetén 10% kedvezményt (4950 Ft) ad. Várjuk előjegyzését!

Korall Társadalomtörténeti Egyesület

 

Prof. Dr. Havas László előadása



A Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézete

tisztelettel meghívja

Dr. Havas László


a Debreceni Egyetem BTK Klasszika-filológiai és Művészettörténeti Tanszékének
professor emeritusa

Róma mint örök emlékezeti hely - történetírás helyett vagy amellett
című előadására
   
Időpont: 2012. május 16. 12:00

KRE BTK 221-es TEREM





 

Károli Történész Műhely


MEMORIA
Szellemidézés a történettudomány asztalánál

Balassa Iván
történészt bemutatja
Csoma Zsigmond
május 8-án (kedd)
18 órakor
a 319-es teremben

KRE BTK Reviczky u.4

 

Klebelsberg - konferencia


A Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészettudományi Kar
Történettudományi Intézete
és

a Kodolányi János Főiskola
Történelem Tanszéke

tisztelettel és szeretettel meghívja a
Klebelsberg Kuno gróf halálának
80. évfordulója alkalmából rendezett

Klebelsberg
című
tudományos konferenciára

A konferencia ideje és helye:
2012. május 9. (szerda)
10.00-16.00
KRE BTK Díszterem
1088 Budapest, Reviczky u. 4.

Köszöntőt mond:
L. Simon László
elnök
Magyar Országgyűlés
Kulturális- és Sajtóbizottság,
Nemzeti Kulturális Alap

Üléselnökei:
Prof. Dr. habil. Szakály Sándor, DSc
(KRE, Budapest)

Dr. habil. Ö. Kovács József, CSc

(KRE, Budapest)

Prof. Dr. Csath Magdolna, DSc

(KJF, Székesfehérvár)

Előadnak:

Prof. Dr. Romsics Ignác
(az MTA tagja, EKF, Eger)
Bethleni konszolidáció – klebelsbergi kultúrpolitika

Dr. habil. Tőkéczki László, CSc (ELTE, Budapest)
Oktatás – művelődés – társadalom

Dr. habil. Ujváry Gábor, CSc (KJF, Székesfehérvár)
Klebelsberg és a magyar kulturális külpolitika

Dr. Makkai Béla, CSc (KRE, Budapest)
Klebelsberg Kuno nemzetpolitikai koncepciója

Dr. Kovács Dávid, PhD (KRE, Budapest)
Újkonzervativizmus és nemzetszemlélet:
Klebelsberg neonacionalizmusa


Dr. Csurgai Horváth József, PhD
(Székesfehérvári Városi Levéltár)
 Klebelsberg és Székesfehérvár

Miklós Péter, történész-muzeológus
(Móra Ferenc Múzeum, Szeged)
Klebelsberg Kuno szerepe a szegedi
egyetemi és egyházi központ kiépítésében 1922-1930


Dr. Sarnyai Csaba Máté, PhD (KRE, Budapest)
Klebelsberg Kuno és a katolikus püspöki kinevezések





   

Izumi altábornagy


A japán hadsereg altábornagya látogat a Károlira!

Vendégünk:
IZUMI
Kazushige


A program témája:
A japán katonai doktrína


Helyszín, időpont: Károli Gáspár
Református Egyetem
Bölcsészettudományi Kar
1088 Budapest, Reviczky u. 4.
(227. terem, II. emelet)

2012. május 4. (péntek) 11 óra

Japán-magyar, tolmács részvételével rendezett program!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Bővebb információ:
KRE BTK Történettudományi Intézet
1088 Budapest, Reviczky u. 4.
1-483-2875

 

EURÓPAISÁG ÉS IDENTITÁS a középkorban

A Károli Történész Műhely
szervezésében


EURÓPAISÁG ÉS IDENTITÁS
a középkorban

Bubnó Hedvig
előadóval

április 26-án 18 órától
a 222-es teremben.



   

1. oldal / 9

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Következő > Utolsó >>

Copyright © 2010

Károli Gáspár Református Egyetem

Minden jog fenntartva.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

1088 Budapest, Reviczky u. 4.

Telefon: +36(1) 483 28 50

Fax: +36(1) 483 29 05

Intézményünk országos- és nemzetközi

hálózati kapcsolatát a NIF program biztosítja.